Oktatói értékelés

A következő történet nagyobb részben a képzelet szüleménye. Utólag persze könnyen kideríthető lesz majd, hogy melyik két, fontos részlete igaz...

Történik valahol a tetszőleges egyetem tetszőleges hallgatójával, hogy reggel kinyitja csipás kis szemecskéit, és lezuttyan a számítógépe elé. Bekapcsolás után pedig nem más fogadja, mint egy levél a tanulmányi rendszerben. Egy levél, ami aljasul betüremkedik magánszférájába, és rögtön azt kívánja tőle, hogy válaszokat adjon, hogy nyilatkozzon, hogy formáljon véleményt.

Miért nem?

Amikor problémák adódnak egy tárgy teljesítésével, sok delikvenst a bűnbakkeresés, a nagyképűség, vagy ezek valamilyen tetszőleges lineáris kombinációja karakterizálja, ahogy azt az előző posztban már említettem. Az ott említetteket akarom most egy számomra meghatározó sztorival érzékeltetni, már csak hogy ragaszkodjunk a valóság ingoványos talajához, és ne csak elméletben essék szó erről.

Még csak nem is ZHról van szó, egyszerűen csak egy aprócska késésről. Igen, aprócska, úgy 40 perces. Szóval képzeljük el azt, hogy a mérsékelten meggyőző képű fiatalember péntek délelőtt kicsit megkésve beesik a laborgyakorlatra - csak a miheztartás végett, itt nem számítógépes, hanem kémcsöves laborról volt szó, és a gyakorlaton végzett kísérleteket nem nagyon lehet az ilyenen késve elkezdeni, mert akkor kilógtak volna az óra időtartamából, legalábbis az én tudomásom szerint.

Amikor a gyakorlatvezető a fentebb vázolt tényeket szóvá tette, illetve érdeklődött az érkezési nehézségek okai felől, a következő választ kapta: "Hosszú volt az éjszaka."

Kifogások, pontvadászok

...ha már a pótZHkról volt szó... mindig van az a hallgató, aki az utolsó pillanatig bízik, sőt még az utolsó pillanat után is. Neki nem drága az ideje, ő ráér kérem.

Lesz pótZH? Akkor elég arra készülni, az első ZH csak dísznek van.

Lesz pótZH?

A következő a helyzet: anélkül, hogy motivációim terjengős leírásába kezdenék, vagy kínosan hosszan ecsetelném, hogy jutottam idáig, mint az in medias res kezdésű filmekben, amikor kimerevedik a kép és megszólal a főszereplő narrációja, egyszerűen fogok fogalmazni.

Amikor az ember egyetemen tanít, akár minden nap megdöbbentő eseményekkel szembesülhet. Ezen események túlnyomó többsége a kedves hallgatókhoz köthető. Amikor egy hallgató tanárához fordul, gyakran az adott kurzus követelményeiről - azon belül is a követelmények csökkentésének lehetőségeiről - esik szó. Innen a cím. Ugyanezt grafikusan ábrázolva:

Ilyen és ehhez hasonló következtetések, és ezekhez köthető élmények pedig - annak ellenére, hogy tartózkodnék az általánosításoktól, és a hallgatóság, mint olyan leírásától - napról napra gyűlnek.

Szóval, amikor az ember egyetemen tanít, akár minden nap megdöbbentő eseményekkel szembesülhet. És ez, azt hiszem, már nem fér el a fejemben. Tehát folytatása következik, következtetésekkel, epés megjegyzésekkel, rendszerszintű hibák szagolgatásával, és alkalmanként elgondolkoztató és / vagy szórakoztató megtörtént esetekkel.