Karácsonyi életkép

Mára megint csak egy aprócska életkép...

Van nekem egy email címem, ami nagyon, de nagyon sok mindent látott már. Soha nem fogom elfelejteni például a drága kis tündérmackót, aki karácsony előtt egy nappal bátyjává fogadott...

Az ember azonban soha nem felejtheti el, hogy mindig van lejjebb. Mindig.

A minap megjelent egy levél, és annyira de annyira kis aranyos volt, ahogy fel sem merült benne, hogy december 23-án este az ember nem nagyon foglalkozik hallgatói ügyekkel, főleg olyanokkal nem, melyek nem tartoznak a hatáskörébe.

Jeleztem is, hogy már rég megkapta tőlem az aláírását, és nem az én dolgom megoldani, ha ennek ellenére nem tud jelentkezni a vizsgájára, mivel nem az én dolgom karbantartani a tanulmányi rendszert. Kérdezze meg az előadót. Pont. Azt nem is sejtettem, hogy ezzel megpróbálkozik karácsonykor.

Másnap jött a levél, igen, december 24-én, hogy bement az egyetemre, és az előadó nem volt ott. Nem is hittem volna. Nem volt ott december 24-én? Döbbenet. Nem is értem, ez hogy történhetett. Ja, és hogy mivel ő nem érte el (továbbra sem értem, hogyan), beszéljek már vele én. Hogyne, első dolgom lesz, amint a disznók megtanultak repülni.

Viszont a legszebb rész még csak most jön. Nem válaszoltam a levelére, végülis Karácsony van, vagy mi a franc. Erre Szenteste folyamán jött még egy levél, hogy, idézem, "Mi történt? Vártam a választ.".

Hát a büdös mocskos mindenségét neki. Hát mi vagyok én? Inkább akkor fogok egy joghurtot, abban van kultúra. Ezek után már félek belegondolni, hogy igen, ezek után is mindig van lejjebb...