Még egy kis idő

Amikor a félévek elején összeállnak a csoportok, az ember meglepően gyakran botlik ismerős arcokba. Gondolom nem nehéz kitalálni, hogy ez nem azért van, mert adott oktató végigviszi a teljes képzést, hanem azért, mert ugyanazt a tárgyat sokan jó párszor felveszik, mire túljutnak a követelményein - vagy nem. Legyünk politikailag korrektek, nem mondom, hogy egyesek nem képesek teljesíteni egyes tárgyak követelményeit, csak a teljesítéshez végtelen mennyiségű időre van szükségük. És amíg ez a végtelen mennyiségű idő el nem fogy, újra meg újra felveszik a kurzust.


Csak sajnos az nem szokott feltűnni, hogy ha a megértés szintjét és a tárgy elsajátításával eltöltött időt nem sikerül növelni, akkor ugyanúgy nem fog sikerülni, mint korábban. Ugye ilyenkor szokott jönni az a technika, hogy akkor bontsuk el a követelményeket (úgyis a követelmények hibája az egész), és adjunk ennek hangot. Ilyen esetről már korábban tettem említést. Azok a gonosz követelmények azonban néha az Istennek nem akarnak lejjebb kúszni (vagy megszűnni).

Professor's Assessment

The following story is mostly a work of fiction. But afterwards, it will be easy to find out which two important details are true...

Somewhere, the arbitrary student of the arbitrary university opens his little gummy eyes one morning, and thuds down in front of his computer. And after logging in, what greets him is a message in the educational administration system. A message, that crookedly infiltrates his private space, and demands immediate answers, declarations, and forming of opinions from him.

Why not?

As I've already mentioned in the previous post,when problems emerge concerning the accomplishment of a subject, most people are characterized by a search for scapegoats, pompousness, or an arbitrary linear combination of the two. I just want to picture the things I've mentioned there with a story determinant for me, so as to stick to the swampy ground of reality, not restricting to theory.

It's not even about a test, just being a tiny bit late for class. Yes, just a tiny bit, about 40 minutes. So, let us imagine that a young man with a moderately convincing face falls into class on a practical course - just to clarify, this wasn't in a computer room or such, but in a regular laboratory, with all the tubes and everything, so the experiments carried out in class are cannot really be started with a delay, as the chemical reactions would hang out of schedule, at least as far as I know.

When the professor mentioned the above facts, and also expressed his interest in the causes of the difficulties of arrival, he received the following reply: "It's been a long night."

Az erdő mélyén

Az erdő mélyén könyörületet nem ismerő vadász lesi áldozatát. Érzi, hogy a préda a közelben jár.

Excuses & Point Hunters

...if I got to mention retake tests...  there's always that student, who hopes until the very end, and even after that. He/she has the time, why rush?

There will be a retake test? Then it's enough to prepare for that, the first test is just an ornament.

Will there be a retake test?

The situation is the following: without lengthily stating my motivation or explaining embarassingly long how I got here, I'll just put it simple, like in those movies with an "in medias res" beginning, where the picture comes to a halt and the main character starts his narration.

If you teach at a university, startling things may happen to you every day. The most of these events can be connected to the students. When a student turns to his/her professor, usually the requirements of the given course - and within that, the possible decreases of the requirements - are the topic. This is where the title comes from. (The original title of the blog, "Lesz pótZH?", was translated into the title of this post.) To put things graphically:

I gather conclusions such as this, and experiences connected to them day by day - even though I wish to refrain from making generalizations, and writing off all of the students.

So, when you teach at a university, startling things may happen to you every day. And I have come to think that I cannot contain it all in my head anymore. So, to be continued, with conclusions, cutting comments, sniffing around system-level faults, and from time to time, with thought-provoking and / or entertaining actual events that happened.

Announcement

I'm just letting you know, that from this day on, the blog ceremoniously begins its journey to bilingualism, and thus begins my ambitious experiment to break down the language barrier. With this, I am trying to avoid such awkward situations:

The options for switching between languages are on the top of the right side menu. The translations of the previous posts will be continually uploaded.

Közlemény

Csak szólok, hogy a mai naptól fogva a blog ünnepélyesen megkezdi kétnyelvűvé válását, és ezzel kezdetét veszi nagyívű kísérletem a nyelvi korlátok áthágására. Ezzel próbálom elkerülni az ehhez hasonló kínos eseteket:

A jobb oldali menü tetején kaptak helyet a nyelvváltásért felelős opciók, a korábbi posztok fordítása pedig folyamatosan fog zajlani.

Vizsgázzon felelősséggel!

Az oly sokat hivatkozott szénszünet véget ért, így mindenkit megkérnék rá, akit érint, hogy a napokban ünnepélyesen megnyílt vizsgaidőszak ideje alatt felelősen bánjon a saját testi és szellemi kapacitásaival.

Félreértés ne essék, nem fogok az energiaitalok vagy az idegnyugtató hatást remélve fokozott dohányzás káros hatásairól papolni, itt nem erről van szó. Hanem arról, ami állandó témánk - arról, hogy a kedves hallgatóság egy szignifikáns része semmilyen szinten nincs tisztában a saját képességeivel, annak érdekében pedig, hogy nehogy bántó információkhoz jusson saját képességeiről, hatékony felelősségelhárító módszerekhez folyamodik, a fentebbi kettőből kifolyólag pedig döbbenetesen lassan tanul a hibáiból - ha tanul belőlük egyáltalán.

Ezért is fordulhatott elő, hogy testközelből hallgathattam meg a következő fantasztikus történetet. Kedves hallgató számolta, számolta a vizsgáit, sok van belőlük. Na akkor, nem sok van már hátra a vizsgaidőszakból, haladjunk kérem, felveszek hármat szerdára.

2014 - egy újabb év, ami szénszünettel kezdődik

Véget ért a szorgalmi időszak. Már egy ideje. Bocsáttassék meg nekem, hogy eddig váratott magára a számvetés, de beletelt némi időbe, amíg felfogtam, ami az utolsó napokban történt.

Egy hatalmas vallomással tartozom magamnak és mindenkinek.

Mái napig nem értem, ki és milyen megfontolásból hívta életre az egyetemi szénszünet intézményét, és mérhetetlenül ostoba elgondolásnak tartom, hogy a modern, számítógéppel vezérelt fűtési rendszerű épületekben is 24-25 fokot tartanak (ami nekem, mint hidegkedvelő, nem éppen napfényes-pálmafás típusnak - aki egy kanál vízben meg tudná fojtani az összes időjósleányzót a tévében, aki azt meri mondani a 30 fok feletti hőmérsékletre, hogy "szép idő", mert nem, az nekem nem szép, hanem kínkeserves kénköves pokol - egésznapos diszkomfort érzést eredményez), hogy aztán az egészet leállítsák 2 hétre, aztán meg szépen felfűtsék megint arra a jó kis 24 fokra.