Azzal viszont miért nem foglalkozik senki, hogy a probléma sokkal súlyosabb ennél? Élőszóban, tőmondatokban, hangosan, közelről elmondott információk sem mindig jutnak el a rendeltetési helyükre, legalábbis ha nem az elvárt információkról van szó.
Ezért is fordulhat elő, hogy amikor a művész úr konkrétan nekem szegezi a kérdést vizsgáztatás közben, hogy "Ehhez a feladathoz, ehhez mi kell?", mire én veszek egy nagy levegőt, és kijelentem, hogy nem vezethetem rá a feladat megoldására, tíz perc múlva elém löki a lapját, rábök a marhaságra, amit odaírt az ominózus feladathoz, és megkérdezi, csak így: "Jó úton járok?".
A másik, hasonszőrű társa pedig eközben rábök a saját kis megoldására egy másik feladattal kapcsolatban, ahová leírta az egyetlen felsorolást az anyagból, amit normálisan meg tudott jegyezni, és megkérdezi: "Ide ez kell?". Erre kínomban, mivel a kérdéshez annyi köze volt annak, amit leírt, hogy ennyi erővel azt is írhatta volna végtelenítve, hogy krumplipüré, azt mondtam neki, hogy "Nem mondhatom meg, hogy mi a megoldás, de mivel kiült az arcomra, kitalálhatod, hogy nem."
Most akkor vagy mást hallanak, mint amit mondok...
...vagy nem jut el a "szabályrendszer", amit most be kellene tartani... (igen, konkrétan itt most arra gondolok, hogy ne kérdezzenek már rá egy primitív vizsgafeladat megoldására)
...vagy abszolút nem érzik kellemetlennek, amit nem ártana annak érezni. De lehet, hogy csak én vagyok ilyen kis mimóza, hogy soha nem "harcoltam a jogaimért", olyan formában, hogy nyavalyogjak mindenért, még ha szembe is megyek a követelményrendszerrel, az előre lefektetett elvárásokkal, meg hát azzal az érzéssel, hogy elvileg azért jöttem ide, hogy elsajátítsak valamit...
Akármi is álljon a háttérben, lassan kezdek attól félni, hogy megérem, hogy némelyik hallgatót terelgetni kell majd egyesével a folyosókon, hogy legalább a megfelelő termet megtalálják. Van, akinek ez már most sem megy. Az elmúlt félévem egyik legmeghatározóbb története, az "A srác aki mindenhol megírja a ZH-t" című bizonyította ezt be számomra.
Kedves hallgató hozzám került gyakorlatra, csakhogy bonyolult és szövevényes körülmények között, ugyanis ugyanezt a tárgyat többen, többféleképpen oktatják. Ettől függetlenül én elővigyázatosságból a ZH napja előtti hónapban minden héten azzal kezdtem az órámat, hogy "ekkor és ekkor lesz a dolgozat, a gyakorlati óra időpontjában, ilyen és ilyen feltételekkel".
Erre a ZH előtti héten minden előjel nélkül erősen vigyorogva jön szembe a kolléga a folyosón, hogy "van nálam egy dolgozatod"...
Kiderült ugyanis, hogy a drága kedves hallgató beesett a másik csoportba ZH-zni. És nem tűnt fel neki hogy:
- az ötször megbeszélt időpontnál két héttel korábban van
- nem a gyakorlati termében írja a dolgozatot, hanem egy jó párszor akkora előadóteremben
- nem a gyakorlati órája, hanem az előadása időpontjában írja a dolgozatot
- az ott jelen lévő kb. 100 ember közül egy sem a csoporttársa a gyakorlaton
- a dolgozatnak köze nincs az órán szintén ötször megbeszélt struktúrához és feladattípusokhoz
Végül is, csak néhány apróság kerülte el a figyelmét. És akkor két héttel később (miközben én kijavítottam a dolgozatát, meg hallgattam a tanszéki elmélkedést arról, hogy ezt most elszámoljuk-e neki, vagy sem, de szerencsére meg kellett állapítsam, hogy mindegy, elszámoljuk-e, mert 0 pontos lett), megjelenik, teljesen nyugodt és természetes ábrázattal a saját ZH-ján.
Jelentőségteljesen néztem rá, jelezve, hogy beszédem van vele, mielőtt nekikezdene a hősies feladatnak, de egyetlen mondattal rövidre zárta a beszélgetést: "Ja! Azt elnéztem."
Szóval elnézte. Persze amikor nem sikerült aláírást szerezni, az szerinte is a rendszer hibája volt. Meg a vizsga végén is mindig megy a végtelen szájalás, hogy mikor lesz eredmény. Nekem kötelességem fejben tartani ezeket a dolgokat, ő meg elnézte. Talán legjobb lett volna azt mondani neki, hogy az egész csoport kezdheti előröl, mert én mindenkinek jelest akartam adni, csak elnéztem, és egy másik karon írtam be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése