Miért nem?

Amikor problémák adódnak egy tárgy teljesítésével, sok delikvenst a bűnbakkeresés, a nagyképűség, vagy ezek valamilyen tetszőleges lineáris kombinációja karakterizálja, ahogy azt az előző posztban már említettem. Az ott említetteket akarom most egy számomra meghatározó sztorival érzékeltetni, már csak hogy ragaszkodjunk a valóság ingoványos talajához, és ne csak elméletben essék szó erről.

Még csak nem is ZHról van szó, egyszerűen csak egy aprócska késésről. Igen, aprócska, úgy 40 perces. Szóval képzeljük el azt, hogy a mérsékelten meggyőző képű fiatalember péntek délelőtt kicsit megkésve beesik a laborgyakorlatra - csak a miheztartás végett, itt nem számítógépes, hanem kémcsöves laborról volt szó, és a gyakorlaton végzett kísérleteket nem nagyon lehet az ilyenen késve elkezdeni, mert akkor kilógtak volna az óra időtartamából, legalábbis az én tudomásom szerint.

Amikor a gyakorlatvezető a fentebb vázolt tényeket szóvá tette, illetve érdeklődött az érkezési nehézségek okai felől, a következő választ kapta: "Hosszú volt az éjszaka."


Erre ugyebár kortól függetlenül felszakadhat bárkiből a 3 éves gyerek őszinteségével, hogy "Miért?", de nem nagyon volt szükség efféle érdeklődésre, ugyanis a magyarázat egy kérdésben végződött: "Miért, te nem voltál szakesten?"

Ó igen, a szakest, ami általában azt jelenti, hogy "elmegyünk egy előre lefixált napon, egy előre lefixált helyre, előre lefixált szándékokkal inni, csak épp most többen, mint máskor, és lehetőleg még 1-2 oktatót is magunkkal rántunk, mert egyrészt mi milyen jófejek vagyunk, másrészt meg hátha le lehet fotózni ha netán leinná magát". Ez önmagában teljesen rendben van, nincs nekem ezzel semmi bajom, de tényleg. Csak ugye mindent a maga helyén kellene kezelni, és mindenkinek a maga ízlése szerint. És ez a lényeg, hogy mindenkinek a maga ízlése szerint. Mert ugye ízlésről nem lehet vitatkozni.

A gyakorlatvezetőből ugyanis őszintén és érdektelenül tört elő, hogy "Nem.", melyre újabb kérdés volt a válasz: "Miért nem?".

Miért nem? Ez elsőre semmiségnek tűnhet, de ha közelebbről nézzük ezt a hetyke kis benyögést, elég undorító dolgokat fogunk találni. Tévedés ne essék, én roppant megértő vagyok, vannak olyan bulik, amik után nem nagyon megy a felkelés, de még így is, a hallgató hősies zene kíséretében összeszedi magát, és bevánszorog az órájára némi késéssel. Még az se érdekelne, ha ugyanezen hősies zene kíséretében végigaludná a napot. Az azonban (ezt a kifejezést még sokszor fogom használni) a röhej határát súrolja, hogy implicite közli közben a kis drága, hogy a gyakorlatvezetőjének mi lett volna a helyes döntés előző este.

Ugye a helyes döntés az lett volna, ha ott van a szakesten, és élvezi. Mert a szakest jó, és a szakestet élvezni kell. Ez axióma. Csak az a baj, amit nem vesz észre szegény, hogy könnyű olyan dolgokat axiómaként kezelni és szétteríteni a nagyvilágra, mint elvárást, mint egyetlen lehetséges jó megoldást, mint követendő értéket, vagy bármi mást, ami nekem tetszik. Furcsa módon az egyetemi képzés legalapvetőbb szabályait sem tudják így kezelni, az valahogy nem megy.

Találkoztam már olyannal, akinek nem okozott gondot, hogy rákérdezzen, esetleg adott tárgyból a vizsgát letűnt korok itt maradt mementója, az írásbeli feladatlap helyett "meglehetne-e oldani máshogy, mondjuk Skype-on?". Szegény nem ért rá, ami önmagában megint csak nem gond. Az viszont már igen, hogy annyit nem sikerült eljuttatni a saját kis zárt és sötét világába, hogy vizsgázni a kiírt vizsgaidőpontokban lehet, a kiírt módokon.

Tulajdonképpen ez a történet tanulsága: a nagyképűség és az önelégültség pillanatok alatt elvezethet oda, hogy az ember elvárja, hogy a világ körülötte az ő képére formálódjon zokszó nélkül, miközben a világ többi része rá mért hasonló hatásait képes akár személyes sértésnek venni. Ehhez a hozzáálláshoz csak gratulálni tudok, két okból is.

Egyrészt, mert mást nem nagyon tudok kezdeni vele. Nem tisztem, hogy meggyőzzem a hallgatót arról, hogy benne (is) van a hiba, nem (csak) a rendszerben, és nem olyan misztikus okokból sikerült megbuknia, mert
(a) a tanár pikkel rá
(b) a tanár a vizsgán "vérengzett"
(c) a tanár úgy értékelte ki a dolgozatokat, hogy feldobta azokat a levegőbe, és akié az asztalára esett, az átment, akié meg a földre, az megbukott - és hát az övé nem mindig leesik?
(d) más ezekhez hasonló agyszülemények, amiket bármikor hallhat az ember egy átlagos folyosói beszélgetésben elhangzani
hanem mert egyszerűen nem volt felkészülve, és kész.

Másrészt, és ez a poénosabb része a dolognak, az önelégültség meggyőződést szül, a meggyőződés a tudás hamis érzetét. Szóval olyan meggyőződések vernek gyökeret az egyszeri hallgató buksijában, mint hogy "Úgyis ugyanazok a kérdések lesznek, mint tavaly.", "Ugyanazokat kérdezze má', mint amit gyakorlaton vettünk!", illetve fel fog csattanni, hogy "De hát én már eleget foglalkoztam ezzel, már tudom!". De nem ugyanazok a kérdések lesznek. Csak majdnem ugyanazok. Akár még 2 szám is át lehet írva bennük, ó borzalom! És nem, nem tudja. Meg mellesleg a dolgok megértését nem kilóra mérik.

Így a dolgozat elkövetése olyan mondatokban fog végződni, mint hogy "Az este még tudtam.", "Otthon még ment.", meg "Hát én ezt nem értem.". Ezek pedig egy pillanat milliomodrésze alatt átfordulnak bűnbakkeresésbe, melynek megint csak megvannak a saját kis klasszikus mondatai. Először csak szegény Kronosz kap az arcába, hogy "Kevés volt az idő." meg "Ha lett volna még 5 percem...", aztán hirtelen előkerül az "Ezt nem is vettük." illetve a személyes kedvencem, az "A gyakorlaton nem is ezek voltak!".

Szóval az önelégült hallgató gyakran abba a tévhitbe ringatja magát, hogy
(a) a dolgozat helyes megoldásához nincs szükség gondolkodásra
(b) a dolgozat helyes megoldásához szükséges gondolkodást sikerült elsajátítania
és mivel ezek csak tévhitek, így aztán annak rendje és módja szerint megbuktatja magát.