Még egy kis idő

Amikor a félévek elején összeállnak a csoportok, az ember meglepően gyakran botlik ismerős arcokba. Gondolom nem nehéz kitalálni, hogy ez nem azért van, mert adott oktató végigviszi a teljes képzést, hanem azért, mert ugyanazt a tárgyat sokan jó párszor felveszik, mire túljutnak a követelményein - vagy nem. Legyünk politikailag korrektek, nem mondom, hogy egyesek nem képesek teljesíteni egyes tárgyak követelményeit, csak a teljesítéshez végtelen mennyiségű időre van szükségük. És amíg ez a végtelen mennyiségű idő el nem fogy, újra meg újra felveszik a kurzust.


Csak sajnos az nem szokott feltűnni, hogy ha a megértés szintjét és a tárgy elsajátításával eltöltött időt nem sikerül növelni, akkor ugyanúgy nem fog sikerülni, mint korábban. Ugye ilyenkor szokott jönni az a technika, hogy akkor bontsuk el a követelményeket (úgyis a követelmények hibája az egész), és adjunk ennek hangot. Ilyen esetről már korábban tettem említést. Azok a gonosz követelmények azonban néha az Istennek nem akarnak lejjebb kúszni (vagy megszűnni).



Hogy mi történik ilyenkor? A kedves hallgató egyfajta időhurokba kerül. Egy kis téridő zárványba, amiben a képzés egy adott ponton megreked, az idő viszont telik, de ez nem nagy gond, mivel ő nem vonható felelősségre, a követelmények ("a rendszer") hibája az egész.

Ami viszont szörnyű, hogy véleményem szerint az oly sokat átkozott rendszer is felelős ezért az önáltatásért, amit egyesek művelnek. Azzal, hogy gyakorlatilag megsemmisültek a tantárgyi hálók, a tárgyak egymásra épülése, minden csak lóg a levegőben, egy alapozó tárgy végtelen ismételgetése mellett a többit le lehet tudni, és ez ideális táptalaj a "Már csak ez hiányzik a diplomámhoz." típusú kifogások futószalagos gyártásához. Pedig attól, hogy "nem épül rá semmi", az még alapozó tárgy marad.

A másik dolog, hogy én szívesen megérdeklődném a TO-kon meg az egyéb illetékeseknél is, hogy miért lehet egy tárgyat számtalanszor felvenni egymás után? Tudtommal régebben még voltak erre szabályok, melyek értelmében ha egy tárgy sorozatban néhányszor nem sikerül, akkor az eltanácsolást eredményez. Ennek ellenére találkoztam már olyan hallgatóval, aki az eltanácsolásának belengetésével próbált pluszpontokat kizsarolni sikertelenül, de a következő évben mégis csak ott volt újra. Ugyanannyi, ha nem kevesebb tudással és érdeklődéssel.

Szóval néha úgy érzem, mintha ezeket a kérvényeket a sokadik vizsgaalkalomra vagy a sokadik tárgyfelvételre automatikusan elfogadnák, "gyerekek, hadd menjen!". A kedves hallgató éli világát, minden évben egy kérelem, majd csak meglesz... és nem veszi észre, hogy valamit rosszul csinál...

...és így tovább, amíg az emlegetett végtelen mennyiségű idő le nem telik.

És ami a legszomorúbb az egészben, hogy még nem is a rendszer engedékenysége (amivel totálisan nincsenek tisztában a kedves kérvényezők) a legrosszabb. Hanem amikor ettől elkényeztetve megnyilatkoznak a mellüket döngetve hangoztatott jogaik védelmében.

Nemrég olvastam egy hírt, mely szerint ha jól emlékszem, egy készülő szerb törvényjavaslat értelmében aki még a bolognai rendszer bevezetése előtt kezdte tanulmányait az ottani állami egyetemeken, és nem fejezi be azokat a 2014-es tavaszi félévben, az ne kaphasson ezután diplomát az osztatlan képzéséről. Erre állítólag rögtön tiltakozásban tört ki a helyi HÖK, mondván, hogy adjanak még egy kis időt a hallgatóknak. Na de könyörgöm, ha megnézzük mikor vezették be ott a bolognai rendszert, kiderül, hogy ezek az illetők 9 vagy 10 éve küzdenek egy 4 vagy 5 éves osztatlan képzéssel. Akkor magyarázza már meg nekem valaki, hogy ami majd' egy évtizedig nem ment, az most fél év alatt megint nem fog menni, de egy alatt igen? (Vagy kettő alatt? Vagy mennyi alatt?)

Az igazság inkább az lehet, hogy vannak élmények, melyeket senki nem akar semmilyen körülmények között átélni, még ha maga is felelős érte:

Ehelyett inkább hadd folyjon tovább a végtelenített önáltatás a párhuzamos világban:

És így tovább.

És ezt a felfogást egyesek szervezetten támogatják. Önkormányozás körbe-körbe. Egy körforgalom, amiből soha nem hajtunk ki. Csodás.