Announcement

I'm just letting you know, that from this day on, the blog ceremoniously begins its journey to bilingualism, and thus begins my ambitious experiment to break down the language barrier. With this, I am trying to avoid such awkward situations:

The options for switching between languages are on the top of the right side menu. The translations of the previous posts will be continually uploaded.

Közlemény

Csak szólok, hogy a mai naptól fogva a blog ünnepélyesen megkezdi kétnyelvűvé válását, és ezzel kezdetét veszi nagyívű kísérletem a nyelvi korlátok áthágására. Ezzel próbálom elkerülni az ehhez hasonló kínos eseteket:

A jobb oldali menü tetején kaptak helyet a nyelvváltásért felelős opciók, a korábbi posztok fordítása pedig folyamatosan fog zajlani.

Vizsgázzon felelősséggel!

Az oly sokat hivatkozott szénszünet véget ért, így mindenkit megkérnék rá, akit érint, hogy a napokban ünnepélyesen megnyílt vizsgaidőszak ideje alatt felelősen bánjon a saját testi és szellemi kapacitásaival.

Félreértés ne essék, nem fogok az energiaitalok vagy az idegnyugtató hatást remélve fokozott dohányzás káros hatásairól papolni, itt nem erről van szó. Hanem arról, ami állandó témánk - arról, hogy a kedves hallgatóság egy szignifikáns része semmilyen szinten nincs tisztában a saját képességeivel, annak érdekében pedig, hogy nehogy bántó információkhoz jusson saját képességeiről, hatékony felelősségelhárító módszerekhez folyamodik, a fentebbi kettőből kifolyólag pedig döbbenetesen lassan tanul a hibáiból - ha tanul belőlük egyáltalán.

Ezért is fordulhatott elő, hogy testközelből hallgathattam meg a következő fantasztikus történetet. Kedves hallgató számolta, számolta a vizsgáit, sok van belőlük. Na akkor, nem sok van már hátra a vizsgaidőszakból, haladjunk kérem, felveszek hármat szerdára.

2014 - egy újabb év, ami szénszünettel kezdődik

Véget ért a szorgalmi időszak. Már egy ideje. Bocsáttassék meg nekem, hogy eddig váratott magára a számvetés, de beletelt némi időbe, amíg felfogtam, ami az utolsó napokban történt.

Egy hatalmas vallomással tartozom magamnak és mindenkinek.

Mái napig nem értem, ki és milyen megfontolásból hívta életre az egyetemi szénszünet intézményét, és mérhetetlenül ostoba elgondolásnak tartom, hogy a modern, számítógéppel vezérelt fűtési rendszerű épületekben is 24-25 fokot tartanak (ami nekem, mint hidegkedvelő, nem éppen napfényes-pálmafás típusnak - aki egy kanál vízben meg tudná fojtani az összes időjósleányzót a tévében, aki azt meri mondani a 30 fok feletti hőmérsékletre, hogy "szép idő", mert nem, az nekem nem szép, hanem kínkeserves kénköves pokol - egésznapos diszkomfort érzést eredményez), hogy aztán az egészet leállítsák 2 hétre, aztán meg szépen felfűtsék megint arra a jó kis 24 fokra.

Kommunikációs disszonanciák

Így a félév vége felé nagyon megszaporodnak az interakciók a hallgatókkal, közvetlen és közvetett formákban egyaránt. Gondolom nem mondok újat azzal, hogy általában akad legalább egy olyan hallgató minden csoportban, aki egész félévben egy szót sem szólt hozzá a gyakorlat témájához, de ilyenkor, a félév végi nyomás alatt azonnal buzgó kis nebulóvá válik, és minden lehetőség szerint keresi a válaszokat a kérdéseire. Akkor is, ha a kérdéseinek nincs értelme, és akkor is, ha azokat már tízszer megválaszolták, legutóbb épp az előző nap.

Ilyenkor a már említett irtózatos nyomás alatt nem jut idő átgondolni, hogy mit is kéne kifejezésre juttatni, így általában, mint az előbb már finomabban említettem, a következők szoktak történni az elkeseredett hallgató megszólalásaival:

• A kérdés már korábban megválaszolásra került - és nem egyszer - de ez neki nem tűnt fel.
• Mondandóját viccesnek szánja, de nem az. Nagyon nem.
• A mondandója épp attól vicces, hogy az utolsó szóig komolyan gondolja.
• A kérdés úgy egyáltalán nincs köszönőviszonyban a valósággal.

Létrehozni? Még mit ne!

A minap történt velem egy egészen vicces eset.

Tudom, hogy a kedves hallgatók sokszor a valóságtól egészen elrugaszkodott kis zsebdimenziókban élnek, ahol a követelmény veszélyeztetett állatfaj, és mindenki vidáman piknikezik a réten a sűrű, sötét erdő helyén, amit tarra vágtak, kiirtottak, és annak ellenére, hogy nyár van, dühből be is fűtöttek vele, nehogy irmagja is maradjon, ugyanis korábban a gonosz követelményeknek adott otthont - nem csoda, hogy kihalófélben vannak.

Ennek ellenére ezeknek a romantikus elképzeléseknek általában csak rejtett, közvetett jeleit adják. Például ilyen, amikor kiül az arcukra, hogy egyszerűen nem tudják hová tenni a helyzetet, amikor kiderül, hogy nem, a ponthatár márpedig nem lesz leszállítva. Azért meg pláne nem, mert "léccccci", vagy mert "a félév végére elkezdtem dolgozni, most már rájöttem, milyen fontos", vagy csak simán mert szomorú könnyben ázó bociszemek, azért.

Kifogásmenedzser BA

Az, hogy a korábbi posztokban állandóan a felelősségáthárítókról volt szó, egyáltalán nem volt véletlen. Ugyanis nemcsak hogy sokan vannak, de ráadásul olyan megingathatatlan a hitük saját okolhatatlanságukban és a világ legmélyebb bűnösségében, hogy szerintem egy külön szakot is lehetne indítani nekik, valahogy így:

Oktatói értékelés

A következő történet nagyobb részben a képzelet szüleménye. Utólag persze könnyen kideríthető lesz majd, hogy melyik két, fontos részlete igaz...

Történik valahol a tetszőleges egyetem tetszőleges hallgatójával, hogy reggel kinyitja csipás kis szemecskéit, és lezuttyan a számítógépe elé. Bekapcsolás után pedig nem más fogadja, mint egy levél a tanulmányi rendszerben. Egy levél, ami aljasul betüremkedik magánszférájába, és rögtön azt kívánja tőle, hogy válaszokat adjon, hogy nyilatkozzon, hogy formáljon véleményt.

Miért nem?

Amikor problémák adódnak egy tárgy teljesítésével, sok delikvenst a bűnbakkeresés, a nagyképűség, vagy ezek valamilyen tetszőleges lineáris kombinációja karakterizálja, ahogy azt az előző posztban már említettem. Az ott említetteket akarom most egy számomra meghatározó sztorival érzékeltetni, már csak hogy ragaszkodjunk a valóság ingoványos talajához, és ne csak elméletben essék szó erről.

Még csak nem is ZHról van szó, egyszerűen csak egy aprócska késésről. Igen, aprócska, úgy 40 perces. Szóval képzeljük el azt, hogy a mérsékelten meggyőző képű fiatalember péntek délelőtt kicsit megkésve beesik a laborgyakorlatra - csak a miheztartás végett, itt nem számítógépes, hanem kémcsöves laborról volt szó, és a gyakorlaton végzett kísérleteket nem nagyon lehet az ilyenen késve elkezdeni, mert akkor kilógtak volna az óra időtartamából, legalábbis az én tudomásom szerint.

Amikor a gyakorlatvezető a fentebb vázolt tényeket szóvá tette, illetve érdeklődött az érkezési nehézségek okai felől, a következő választ kapta: "Hosszú volt az éjszaka."

Kifogások, pontvadászok

...ha már a pótZHkról volt szó... mindig van az a hallgató, aki az utolsó pillanatig bízik, sőt még az utolsó pillanat után is. Neki nem drága az ideje, ő ráér kérem.

Lesz pótZH? Akkor elég arra készülni, az első ZH csak dísznek van.