Itt van az ősz, itt van újra

Nagyon hosszúra sikerült a nyári szünet, de mivel néhány hete szépen döcögősen beindult az egyetemi oktatás, ismét megindult a szebbnél szebb élmények képződése.

A nyuszika meg a sapka

Na kérem, ezt is megértük. Megértem, hogy én lettem a nyuszika a viccből. Először rajtam volt a sapka, elég nagy baj is lett belőle. Aztán meg szépen levettem, elég nagy baj is lett belőle.

Hogy konkrétabb legyek, az előző bejegyzésben már taglalt "nem is egyforma a ZH" sapka volt rajtam. Kaptam is érte rendesen, gyakorlatilag akaratom ellenére egy egész bohózatot végig kellett néznem - díszpáholyból.

Az órai hiszti csak a kezdet volt, mint kiderült, pedig már az sem volt építő jellegű, de még csak vicces sem.

Nem is hasonlít

Tegnap pótZHt írattam. Ez hosszú, hosszú, fájdalmasan hosszú időre meg fogja határozni a gondolkodásomat a pótZHkkal kapcsolatban.

Nekem is van szívem, így amikor azt ígértem a lelkesen készülő, akarom mondani követelőző csoportnak, hogy a pótZH szerkezete meg fog egyezni az első ZH-éval (ja, és a példaZHéval is, amit l'art pour l'art írtam meg, hogy gyakorolhassanak rajta), nem hazudtam, sőt.

Véleménye van

Hosszú hallgatás után visszatérve kifejteném a véleményem egy kérdésről. Szándékosan használom azt a szót, hogy vélemény.

A minap megjelent nálam egy kedves hallgató, gondolom még csak nem is sejtjük, hogy miért.

Igen, azért. Mert megbukott a ZH-n, és tudni szerette volna, hogy miért. Én meg elmondtam neki, hogy miért. Mert a ponthatár 60%, és ha neki 46,66%-os lett a ZH-ja, akkor az nincs 60%, azért.

Azért illedelmesen megkérdeztem, hogy ezzel kapcsolatban van-e valamilyen kérdése. Én ez alatt naivan arra gondoltam, hogy megnézzük a dolgozatot, hol veszített pontot, miért, mit kellett volna odaírni, stb. Ehelyett erre a következő mondat hagyta el sikeresen a száját: "Nekem nem kérdésem van a ZH-val kapcsolatban, hanem véleményem."

Communicational discordances

By the end of the semester, interactions with the student get an accession, in both direct and indirect forms. I guess I'm coming up with nothing new here if I say that there usually is at least one student in every group who haven't said a word to the topic of the practical course throughout the semester, but now, under the pressure of the imminent end of the semester, they turn into eager little pupils, and seek every possible way of finding the answers to their questions. Even if their questions don't make any sense, and even if they have been answered ten times already, including the previous day.


In these cases, under the horrific pressure I've mentioned earlier, they have no time to think over what they sould express, and so, usually, as I have gently mentioned above, these are the things that usually happen when a desperate student starts to speak:

•  The question has already been answered - multiple times - but they didn't notice.
• They intend what they have to say to be funny, but it isn't. By far not.
• What makes what they have to say funny is that they are serious about the whole thing.
• As a whole, the question has no connection whatsoever to reality as we know it.

Felbecsülhetetlen

Hogy mi a felbecsülhetetlen élmény? Például az, amikor az ember csak véletlenül beugrik a lebetegedett kollégája helyett ZHztatni. Aztán ismerős arcokba botlik. A korábbi posztokban emlegettem már például a világ talán legnyilvánvalóbb plágiumos védését, vagy a kedves hallgatót, aki a diákhitelével akart esetlenül zsarolni. Ők is ott voltak.

Így képzeljük el az arckifejezésüket két évvel ezelőtt, amikor az említett történetek lezajlottak.

Ide ez kell?

Divatos kifejezés manapság a funkcionális analfabetizmus. Nagyon szomorú dolog, bizony-bizony, olvassa az egyszeri hallgató a jegyzetet, a könyvét, egy képaláírást, vagy épp hallgatótársai kommentjeit arról, hogy a tanár megint vérengzett, és nem érti. Nem jut el a mondandó, csak folynak egymás után a szavak, értelmetlenül.

Azzal viszont miért nem foglalkozik senki, hogy a probléma sokkal súlyosabb ennél? Élőszóban, tőmondatokban, hangosan, közelről elmondott információk sem mindig jutnak el a rendeltetési helyükre, legalábbis ha nem az elvárt információkról van szó.

Ezért is fordulhat elő, hogy amikor a művész úr konkrétan nekem szegezi a kérdést vizsgáztatás közben, hogy "Ehhez a feladathoz, ehhez mi kell?", mire én veszek egy nagy levegőt, és kijelentem, hogy nem vezethetem rá a feladat megoldására, tíz perc múlva elém löki a lapját, rábök a marhaságra, amit odaírt az ominózus feladathoz, és megkérdezi, csak így: "Jó úton járok?".

To create something? Hell no!

A funny thing happened to me during the semester.

 

I know that the dear students are often living in a pocket dimension of their own, quite remote to reality, where requirements are an endangered species, and everyone is on a big happy picnic on the meadow that is in the place of the deep dark forest which was cut to the ground, and even though it is Summer, they even heated with it out of rage, not to leave a single piece of it, as this was the former home of the evil requirements - no wonder they are on the brink of extinction.

However, they usually just give hidden, indirect signs of these romantic imaginations. For example, such is when it is written on their face, that they simply don't know what to do with the situation, when it turns out that no, the minimum score will not be decreased. Especially not because "pleeeease" or because "I started working at the end of the semester, now I know that it's important", or just because puppy dog eyes covered in tears, that's why.

Excuse Manager BA

It was absoultely no wonder that the previous posts  have been about responsibility shifters all the time. Namely, there's not just a lot of them, but also, their beliefs in their own unaccusableness and in the deepest possible guiltiness of the world are so steadfast, that in my opinion, a separate major should be started for them, like this:

Eközben az érintetlen vizsgadolgozatok ügyosztályán