Karácsonyi életkép

Mára megint csak egy aprócska életkép...

Van nekem egy email címem, ami nagyon, de nagyon sok mindent látott már. Soha nem fogom elfelejteni például a drága kis tündérmackót, aki karácsony előtt egy nappal bátyjává fogadott...

Az ember azonban soha nem felejtheti el, hogy mindig van lejjebb. Mindig.

A minap megjelent egy levél, és annyira de annyira kis aranyos volt, ahogy fel sem merült benne, hogy december 23-án este az ember nem nagyon foglalkozik hallgatói ügyekkel, főleg olyanokkal nem, melyek nem tartoznak a hatáskörébe.

Jeleztem is, hogy már rég megkapta tőlem az aláírását, és nem az én dolgom megoldani, ha ennek ellenére nem tud jelentkezni a vizsgájára, mivel nem az én dolgom karbantartani a tanulmányi rendszert. Kérdezze meg az előadót. Pont. Azt nem is sejtettem, hogy ezzel megpróbálkozik karácsonykor.

Másnap jött a levél, igen, december 24-én, hogy bement az egyetemre, és az előadó nem volt ott. Nem is hittem volna. Nem volt ott december 24-én? Döbbenet. Nem is értem, ez hogy történhetett. Ja, és hogy mivel ő nem érte el (továbbra sem értem, hogyan), beszéljek már vele én. Hogyne, első dolgom lesz, amint a disznók megtanultak repülni.

Viszont a legszebb rész még csak most jön. Nem válaszoltam a levelére, végülis Karácsony van, vagy mi a franc. Erre Szenteste folyamán jött még egy levél, hogy, idézem, "Mi történt? Vártam a választ.".

Hát a büdös mocskos mindenségét neki. Hát mi vagyok én? Inkább akkor fogok egy joghurtot, abban van kultúra. Ezek után már félek belegondolni, hogy igen, ezek után is mindig van lejjebb...

Életkép

Mára csak egy aprócska életkép a felelősség-elhárító gondolkodás mindennapi megjelenési formáinak területéről.

Van nekem két kurzusom, reggel 8-tól, délelőtt 10-től, egymás után, ugyanabban a teremben. Ez ellenállhatatlan melegágya az alkudozásnak, van aki úgy késik, hogy "én most a későbbi csoportba akartam jönni".

A minap megjelent egy hallgató, és annyira de annyira kis aranyos volt, ahogy fel sem merült benne, hogy ha mindössze kb. 3 és fél órát késett, akkor nem a világ működik rosszul, hanem ő. A reggeli csoportba járt eddig, de most sikerült megjelennie a második kurzus vége után 5 perccel, és ahogy meglátott egymagamban, csak annyit kérdezett: "Hát ma senki nem jött el?!?".

Hogyne. Az egész elmaradt. Egy az egyben. Nem jöttél, ezért mindenki mély szívfájdalmat érzett, és érezte, hogy ma nem kell bejönni. Hogyne.

Épp időben

A minap egy nagyon könnyelmű kijelentés hagyta el a számat. Most már belátom, hogy nem szabad ilyet mondani, mert azzal kihívom a sorsot magam ellen, de akkor feltört belőlem: nincs lejjebb.

Itt van az ősz, itt van újra

Nagyon hosszúra sikerült a nyári szünet, de mivel néhány hete szépen döcögősen beindult az egyetemi oktatás, ismét megindult a szebbnél szebb élmények képződése.

A nyuszika meg a sapka

Na kérem, ezt is megértük. Megértem, hogy én lettem a nyuszika a viccből. Először rajtam volt a sapka, elég nagy baj is lett belőle. Aztán meg szépen levettem, elég nagy baj is lett belőle.

Hogy konkrétabb legyek, az előző bejegyzésben már taglalt "nem is egyforma a ZH" sapka volt rajtam. Kaptam is érte rendesen, gyakorlatilag akaratom ellenére egy egész bohózatot végig kellett néznem - díszpáholyból.

Az órai hiszti csak a kezdet volt, mint kiderült, pedig már az sem volt építő jellegű, de még csak vicces sem.

Nem is hasonlít

Tegnap pótZHt írattam. Ez hosszú, hosszú, fájdalmasan hosszú időre meg fogja határozni a gondolkodásomat a pótZHkkal kapcsolatban.

Nekem is van szívem, így amikor azt ígértem a lelkesen készülő, akarom mondani követelőző csoportnak, hogy a pótZH szerkezete meg fog egyezni az első ZH-éval (ja, és a példaZHéval is, amit l'art pour l'art írtam meg, hogy gyakorolhassanak rajta), nem hazudtam, sőt.

Véleménye van

Hosszú hallgatás után visszatérve kifejteném a véleményem egy kérdésről. Szándékosan használom azt a szót, hogy vélemény.

A minap megjelent nálam egy kedves hallgató, gondolom még csak nem is sejtjük, hogy miért.

Igen, azért. Mert megbukott a ZH-n, és tudni szerette volna, hogy miért. Én meg elmondtam neki, hogy miért. Mert a ponthatár 60%, és ha neki 46,66%-os lett a ZH-ja, akkor az nincs 60%, azért.

Azért illedelmesen megkérdeztem, hogy ezzel kapcsolatban van-e valamilyen kérdése. Én ez alatt naivan arra gondoltam, hogy megnézzük a dolgozatot, hol veszített pontot, miért, mit kellett volna odaírni, stb. Ehelyett erre a következő mondat hagyta el sikeresen a száját: "Nekem nem kérdésem van a ZH-val kapcsolatban, hanem véleményem."

Felbecsülhetetlen

Hogy mi a felbecsülhetetlen élmény? Például az, amikor az ember csak véletlenül beugrik a lebetegedett kollégája helyett ZHztatni. Aztán ismerős arcokba botlik. A korábbi posztokban emlegettem már például a világ talán legnyilvánvalóbb plágiumos védését, vagy a kedves hallgatót, aki a diákhitelével akart esetlenül zsarolni. Ők is ott voltak.

Így képzeljük el az arckifejezésüket két évvel ezelőtt, amikor az említett történetek lezajlottak.

Ide ez kell?

Divatos kifejezés manapság a funkcionális analfabetizmus. Nagyon szomorú dolog, bizony-bizony, olvassa az egyszeri hallgató a jegyzetet, a könyvét, egy képaláírást, vagy épp hallgatótársai kommentjeit arról, hogy a tanár megint vérengzett, és nem érti. Nem jut el a mondandó, csak folynak egymás után a szavak, értelmetlenül.

Azzal viszont miért nem foglalkozik senki, hogy a probléma sokkal súlyosabb ennél? Élőszóban, tőmondatokban, hangosan, közelről elmondott információk sem mindig jutnak el a rendeltetési helyükre, legalábbis ha nem az elvárt információkról van szó.

Ezért is fordulhat elő, hogy amikor a művész úr konkrétan nekem szegezi a kérdést vizsgáztatás közben, hogy "Ehhez a feladathoz, ehhez mi kell?", mire én veszek egy nagy levegőt, és kijelentem, hogy nem vezethetem rá a feladat megoldására, tíz perc múlva elém löki a lapját, rábök a marhaságra, amit odaírt az ominózus feladathoz, és megkérdezi, csak így: "Jó úton járok?".

Eközben az érintetlen vizsgadolgozatok ügyosztályán

Még egy kis idő

Amikor a félévek elején összeállnak a csoportok, az ember meglepően gyakran botlik ismerős arcokba. Gondolom nem nehéz kitalálni, hogy ez nem azért van, mert adott oktató végigviszi a teljes képzést, hanem azért, mert ugyanazt a tárgyat sokan jó párszor felveszik, mire túljutnak a követelményein - vagy nem. Legyünk politikailag korrektek, nem mondom, hogy egyesek nem képesek teljesíteni egyes tárgyak követelményeit, csak a teljesítéshez végtelen mennyiségű időre van szükségük. És amíg ez a végtelen mennyiségű idő el nem fogy, újra meg újra felveszik a kurzust.


Csak sajnos az nem szokott feltűnni, hogy ha a megértés szintjét és a tárgy elsajátításával eltöltött időt nem sikerül növelni, akkor ugyanúgy nem fog sikerülni, mint korábban. Ugye ilyenkor szokott jönni az a technika, hogy akkor bontsuk el a követelményeket (úgyis a követelmények hibája az egész), és adjunk ennek hangot. Ilyen esetről már korábban tettem említést. Azok a gonosz követelmények azonban néha az Istennek nem akarnak lejjebb kúszni (vagy megszűnni).

Az erdő mélyén

Az erdő mélyén könyörületet nem ismerő vadász lesi áldozatát. Érzi, hogy a préda a közelben jár.

Közlemény

Csak szólok, hogy a mai naptól fogva a blog ünnepélyesen megkezdi kétnyelvűvé válását, és ezzel kezdetét veszi nagyívű kísérletem a nyelvi korlátok áthágására. Ezzel próbálom elkerülni az ehhez hasonló kínos eseteket:

A jobb oldali menü tetején kaptak helyet a nyelvváltásért felelős opciók, a korábbi posztok fordítása pedig folyamatosan fog zajlani.

Vizsgázzon felelősséggel!

Az oly sokat hivatkozott szénszünet véget ért, így mindenkit megkérnék rá, akit érint, hogy a napokban ünnepélyesen megnyílt vizsgaidőszak ideje alatt felelősen bánjon a saját testi és szellemi kapacitásaival.

Félreértés ne essék, nem fogok az energiaitalok vagy az idegnyugtató hatást remélve fokozott dohányzás káros hatásairól papolni, itt nem erről van szó. Hanem arról, ami állandó témánk - arról, hogy a kedves hallgatóság egy szignifikáns része semmilyen szinten nincs tisztában a saját képességeivel, annak érdekében pedig, hogy nehogy bántó információkhoz jusson saját képességeiről, hatékony felelősségelhárító módszerekhez folyamodik, a fentebbi kettőből kifolyólag pedig döbbenetesen lassan tanul a hibáiból - ha tanul belőlük egyáltalán.

Ezért is fordulhatott elő, hogy testközelből hallgathattam meg a következő fantasztikus történetet. Kedves hallgató számolta, számolta a vizsgáit, sok van belőlük. Na akkor, nem sok van már hátra a vizsgaidőszakból, haladjunk kérem, felveszek hármat szerdára.

2014 - egy újabb év, ami szénszünettel kezdődik

Véget ért a szorgalmi időszak. Már egy ideje. Bocsáttassék meg nekem, hogy eddig váratott magára a számvetés, de beletelt némi időbe, amíg felfogtam, ami az utolsó napokban történt.

Egy hatalmas vallomással tartozom magamnak és mindenkinek.

Mái napig nem értem, ki és milyen megfontolásból hívta életre az egyetemi szénszünet intézményét, és mérhetetlenül ostoba elgondolásnak tartom, hogy a modern, számítógéppel vezérelt fűtési rendszerű épületekben is 24-25 fokot tartanak (ami nekem, mint hidegkedvelő, nem éppen napfényes-pálmafás típusnak - aki egy kanál vízben meg tudná fojtani az összes időjósleányzót a tévében, aki azt meri mondani a 30 fok feletti hőmérsékletre, hogy "szép idő", mert nem, az nekem nem szép, hanem kínkeserves kénköves pokol - egésznapos diszkomfort érzést eredményez), hogy aztán az egészet leállítsák 2 hétre, aztán meg szépen felfűtsék megint arra a jó kis 24 fokra.

Kommunikációs disszonanciák

Így a félév vége felé nagyon megszaporodnak az interakciók a hallgatókkal, közvetlen és közvetett formákban egyaránt. Gondolom nem mondok újat azzal, hogy általában akad legalább egy olyan hallgató minden csoportban, aki egész félévben egy szót sem szólt hozzá a gyakorlat témájához, de ilyenkor, a félév végi nyomás alatt azonnal buzgó kis nebulóvá válik, és minden lehetőség szerint keresi a válaszokat a kérdéseire. Akkor is, ha a kérdéseinek nincs értelme, és akkor is, ha azokat már tízszer megválaszolták, legutóbb épp az előző nap.

Ilyenkor a már említett irtózatos nyomás alatt nem jut idő átgondolni, hogy mit is kéne kifejezésre juttatni, így általában, mint az előbb már finomabban említettem, a következők szoktak történni az elkeseredett hallgató megszólalásaival:

• A kérdés már korábban megválaszolásra került - és nem egyszer - de ez neki nem tűnt fel.
• Mondandóját viccesnek szánja, de nem az. Nagyon nem.
• A mondandója épp attól vicces, hogy az utolsó szóig komolyan gondolja.
• A kérdés úgy egyáltalán nincs köszönőviszonyban a valósággal.

Létrehozni? Még mit ne!

A minap történt velem egy egészen vicces eset.

Tudom, hogy a kedves hallgatók sokszor a valóságtól egészen elrugaszkodott kis zsebdimenziókban élnek, ahol a követelmény veszélyeztetett állatfaj, és mindenki vidáman piknikezik a réten a sűrű, sötét erdő helyén, amit tarra vágtak, kiirtottak, és annak ellenére, hogy nyár van, dühből be is fűtöttek vele, nehogy irmagja is maradjon, ugyanis korábban a gonosz követelményeknek adott otthont - nem csoda, hogy kihalófélben vannak.

Ennek ellenére ezeknek a romantikus elképzeléseknek általában csak rejtett, közvetett jeleit adják. Például ilyen, amikor kiül az arcukra, hogy egyszerűen nem tudják hová tenni a helyzetet, amikor kiderül, hogy nem, a ponthatár márpedig nem lesz leszállítva. Azért meg pláne nem, mert "léccccci", vagy mert "a félév végére elkezdtem dolgozni, most már rájöttem, milyen fontos", vagy csak simán mert szomorú könnyben ázó bociszemek, azért.

Kifogásmenedzser BA

Az, hogy a korábbi posztokban állandóan a felelősségáthárítókról volt szó, egyáltalán nem volt véletlen. Ugyanis nemcsak hogy sokan vannak, de ráadásul olyan megingathatatlan a hitük saját okolhatatlanságukban és a világ legmélyebb bűnösségében, hogy szerintem egy külön szakot is lehetne indítani nekik, valahogy így:

Oktatói értékelés

A következő történet nagyobb részben a képzelet szüleménye. Utólag persze könnyen kideríthető lesz majd, hogy melyik két, fontos részlete igaz...

Történik valahol a tetszőleges egyetem tetszőleges hallgatójával, hogy reggel kinyitja csipás kis szemecskéit, és lezuttyan a számítógépe elé. Bekapcsolás után pedig nem más fogadja, mint egy levél a tanulmányi rendszerben. Egy levél, ami aljasul betüremkedik magánszférájába, és rögtön azt kívánja tőle, hogy válaszokat adjon, hogy nyilatkozzon, hogy formáljon véleményt.

Miért nem?

Amikor problémák adódnak egy tárgy teljesítésével, sok delikvenst a bűnbakkeresés, a nagyképűség, vagy ezek valamilyen tetszőleges lineáris kombinációja karakterizálja, ahogy azt az előző posztban már említettem. Az ott említetteket akarom most egy számomra meghatározó sztorival érzékeltetni, már csak hogy ragaszkodjunk a valóság ingoványos talajához, és ne csak elméletben essék szó erről.

Még csak nem is ZHról van szó, egyszerűen csak egy aprócska késésről. Igen, aprócska, úgy 40 perces. Szóval képzeljük el azt, hogy a mérsékelten meggyőző képű fiatalember péntek délelőtt kicsit megkésve beesik a laborgyakorlatra - csak a miheztartás végett, itt nem számítógépes, hanem kémcsöves laborról volt szó, és a gyakorlaton végzett kísérleteket nem nagyon lehet az ilyenen késve elkezdeni, mert akkor kilógtak volna az óra időtartamából, legalábbis az én tudomásom szerint.

Amikor a gyakorlatvezető a fentebb vázolt tényeket szóvá tette, illetve érdeklődött az érkezési nehézségek okai felől, a következő választ kapta: "Hosszú volt az éjszaka."