Karácsonyi életkép

Mára megint csak egy aprócska életkép...

Van nekem egy email címem, ami nagyon, de nagyon sok mindent látott már. Soha nem fogom elfelejteni például a drága kis tündérmackót, aki karácsony előtt egy nappal bátyjává fogadott...

Az ember azonban soha nem felejtheti el, hogy mindig van lejjebb. Mindig.

A minap megjelent egy levél, és annyira de annyira kis aranyos volt, ahogy fel sem merült benne, hogy december 23-án este az ember nem nagyon foglalkozik hallgatói ügyekkel, főleg olyanokkal nem, melyek nem tartoznak a hatáskörébe.

Jeleztem is, hogy már rég megkapta tőlem az aláírását, és nem az én dolgom megoldani, ha ennek ellenére nem tud jelentkezni a vizsgájára, mivel nem az én dolgom karbantartani a tanulmányi rendszert. Kérdezze meg az előadót. Pont. Azt nem is sejtettem, hogy ezzel megpróbálkozik karácsonykor.

Másnap jött a levél, igen, december 24-én, hogy bement az egyetemre, és az előadó nem volt ott. Nem is hittem volna. Nem volt ott december 24-én? Döbbenet. Nem is értem, ez hogy történhetett. Ja, és hogy mivel ő nem érte el (továbbra sem értem, hogyan), beszéljek már vele én. Hogyne, első dolgom lesz, amint a disznók megtanultak repülni.

Viszont a legszebb rész még csak most jön. Nem válaszoltam a levelére, végülis Karácsony van, vagy mi a franc. Erre Szenteste folyamán jött még egy levél, hogy, idézem, "Mi történt? Vártam a választ.".

Hát a büdös mocskos mindenségét neki. Hát mi vagyok én? Inkább akkor fogok egy joghurtot, abban van kultúra. Ezek után már félek belegondolni, hogy igen, ezek után is mindig van lejjebb...

Életkép

Mára csak egy aprócska életkép a felelősség-elhárító gondolkodás mindennapi megjelenési formáinak területéről.

Van nekem két kurzusom, reggel 8-tól, délelőtt 10-től, egymás után, ugyanabban a teremben. Ez ellenállhatatlan melegágya az alkudozásnak, van aki úgy késik, hogy "én most a későbbi csoportba akartam jönni".

A minap megjelent egy hallgató, és annyira de annyira kis aranyos volt, ahogy fel sem merült benne, hogy ha mindössze kb. 3 és fél órát késett, akkor nem a világ működik rosszul, hanem ő. A reggeli csoportba járt eddig, de most sikerült megjelennie a második kurzus vége után 5 perccel, és ahogy meglátott egymagamban, csak annyit kérdezett: "Hát ma senki nem jött el?!?".

Hogyne. Az egész elmaradt. Egy az egyben. Nem jöttél, ezért mindenki mély szívfájdalmat érzett, és érezte, hogy ma nem kell bejönni. Hogyne.

Épp időben

A minap egy nagyon könnyelmű kijelentés hagyta el a számat. Most már belátom, hogy nem szabad ilyet mondani, mert azzal kihívom a sorsot magam ellen, de akkor feltört belőlem: nincs lejjebb.

2014 - another year starting with a coal break

The coal break has ended. A while ago. Let it be forgiven that the reckoning was delayed until now, but it took me some time to comprehend the things that happened in the last few days.


I owe a huge confession to my self and everyone.

I do not understand until this day why the notion of the coal break has been called into existence by the university, and I believe it to be an abysmally stupid idea to keep 24-25 degrees Celsius in buildings with modern heating controlled by computers (which, for me, who rather likes chill and is not that sunshine-and-palm-trees type - and who could drown all the little meteorologist girls in a spoonful of water who dare to say that a temperature over 30 degrees Celsius is "nice weather", as no, that is not nice for me, but rather hell itself - results in all-day discomfort), then shut the whole thing down for 2 weeks, and then neatly reheat everything to that good old 24 degrees.

Itt van az ősz, itt van újra

Nagyon hosszúra sikerült a nyári szünet, de mivel néhány hete szépen döcögősen beindult az egyetemi oktatás, ismét megindult a szebbnél szebb élmények képződése.

A nyuszika meg a sapka

Na kérem, ezt is megértük. Megértem, hogy én lettem a nyuszika a viccből. Először rajtam volt a sapka, elég nagy baj is lett belőle. Aztán meg szépen levettem, elég nagy baj is lett belőle.

Hogy konkrétabb legyek, az előző bejegyzésben már taglalt "nem is egyforma a ZH" sapka volt rajtam. Kaptam is érte rendesen, gyakorlatilag akaratom ellenére egy egész bohózatot végig kellett néznem - díszpáholyból.

Az órai hiszti csak a kezdet volt, mint kiderült, pedig már az sem volt építő jellegű, de még csak vicces sem.

Nem is hasonlít

Tegnap pótZHt írattam. Ez hosszú, hosszú, fájdalmasan hosszú időre meg fogja határozni a gondolkodásomat a pótZHkkal kapcsolatban.

Nekem is van szívem, így amikor azt ígértem a lelkesen készülő, akarom mondani követelőző csoportnak, hogy a pótZH szerkezete meg fog egyezni az első ZH-éval (ja, és a példaZHéval is, amit l'art pour l'art írtam meg, hogy gyakorolhassanak rajta), nem hazudtam, sőt.

Véleménye van

Hosszú hallgatás után visszatérve kifejteném a véleményem egy kérdésről. Szándékosan használom azt a szót, hogy vélemény.

A minap megjelent nálam egy kedves hallgató, gondolom még csak nem is sejtjük, hogy miért.

Igen, azért. Mert megbukott a ZH-n, és tudni szerette volna, hogy miért. Én meg elmondtam neki, hogy miért. Mert a ponthatár 60%, és ha neki 46,66%-os lett a ZH-ja, akkor az nincs 60%, azért.

Azért illedelmesen megkérdeztem, hogy ezzel kapcsolatban van-e valamilyen kérdése. Én ez alatt naivan arra gondoltam, hogy megnézzük a dolgozatot, hol veszített pontot, miért, mit kellett volna odaírni, stb. Ehelyett erre a következő mondat hagyta el sikeresen a száját: "Nekem nem kérdésem van a ZH-val kapcsolatban, hanem véleményem."

Communicational discordances

By the end of the semester, interactions with the student get an accession, in both direct and indirect forms. I guess I'm coming up with nothing new here if I say that there usually is at least one student in every group who haven't said a word to the topic of the practical course throughout the semester, but now, under the pressure of the imminent end of the semester, they turn into eager little pupils, and seek every possible way of finding the answers to their questions. Even if their questions don't make any sense, and even if they have been answered ten times already, including the previous day.


In these cases, under the horrific pressure I've mentioned earlier, they have no time to think over what they sould express, and so, usually, as I have gently mentioned above, these are the things that usually happen when a desperate student starts to speak:

•  The question has already been answered - multiple times - but they didn't notice.
• They intend what they have to say to be funny, but it isn't. By far not.
• What makes what they have to say funny is that they are serious about the whole thing.
• As a whole, the question has no connection whatsoever to reality as we know it.

Felbecsülhetetlen

Hogy mi a felbecsülhetetlen élmény? Például az, amikor az ember csak véletlenül beugrik a lebetegedett kollégája helyett ZHztatni. Aztán ismerős arcokba botlik. A korábbi posztokban emlegettem már például a világ talán legnyilvánvalóbb plágiumos védését, vagy a kedves hallgatót, aki a diákhitelével akart esetlenül zsarolni. Ők is ott voltak.

Így képzeljük el az arckifejezésüket két évvel ezelőtt, amikor az említett történetek lezajlottak.

Ide ez kell?

Divatos kifejezés manapság a funkcionális analfabetizmus. Nagyon szomorú dolog, bizony-bizony, olvassa az egyszeri hallgató a jegyzetet, a könyvét, egy képaláírást, vagy épp hallgatótársai kommentjeit arról, hogy a tanár megint vérengzett, és nem érti. Nem jut el a mondandó, csak folynak egymás után a szavak, értelmetlenül.

Azzal viszont miért nem foglalkozik senki, hogy a probléma sokkal súlyosabb ennél? Élőszóban, tőmondatokban, hangosan, közelről elmondott információk sem mindig jutnak el a rendeltetési helyükre, legalábbis ha nem az elvárt információkról van szó.

Ezért is fordulhat elő, hogy amikor a művész úr konkrétan nekem szegezi a kérdést vizsgáztatás közben, hogy "Ehhez a feladathoz, ehhez mi kell?", mire én veszek egy nagy levegőt, és kijelentem, hogy nem vezethetem rá a feladat megoldására, tíz perc múlva elém löki a lapját, rábök a marhaságra, amit odaírt az ominózus feladathoz, és megkérdezi, csak így: "Jó úton járok?".

To create something? Hell no!

A funny thing happened to me during the semester.

 

I know that the dear students are often living in a pocket dimension of their own, quite remote to reality, where requirements are an endangered species, and everyone is on a big happy picnic on the meadow that is in the place of the deep dark forest which was cut to the ground, and even though it is Summer, they even heated with it out of rage, not to leave a single piece of it, as this was the former home of the evil requirements - no wonder they are on the brink of extinction.

However, they usually just give hidden, indirect signs of these romantic imaginations. For example, such is when it is written on their face, that they simply don't know what to do with the situation, when it turns out that no, the minimum score will not be decreased. Especially not because "pleeeease" or because "I started working at the end of the semester, now I know that it's important", or just because puppy dog eyes covered in tears, that's why.

Excuse Manager BA

It was absoultely no wonder that the previous posts  have been about responsibility shifters all the time. Namely, there's not just a lot of them, but also, their beliefs in their own unaccusableness and in the deepest possible guiltiness of the world are so steadfast, that in my opinion, a separate major should be started for them, like this:

Eközben az érintetlen vizsgadolgozatok ügyosztályán

Még egy kis idő

Amikor a félévek elején összeállnak a csoportok, az ember meglepően gyakran botlik ismerős arcokba. Gondolom nem nehéz kitalálni, hogy ez nem azért van, mert adott oktató végigviszi a teljes képzést, hanem azért, mert ugyanazt a tárgyat sokan jó párszor felveszik, mire túljutnak a követelményein - vagy nem. Legyünk politikailag korrektek, nem mondom, hogy egyesek nem képesek teljesíteni egyes tárgyak követelményeit, csak a teljesítéshez végtelen mennyiségű időre van szükségük. És amíg ez a végtelen mennyiségű idő el nem fogy, újra meg újra felveszik a kurzust.


Csak sajnos az nem szokott feltűnni, hogy ha a megértés szintjét és a tárgy elsajátításával eltöltött időt nem sikerül növelni, akkor ugyanúgy nem fog sikerülni, mint korábban. Ugye ilyenkor szokott jönni az a technika, hogy akkor bontsuk el a követelményeket (úgyis a követelmények hibája az egész), és adjunk ennek hangot. Ilyen esetről már korábban tettem említést. Azok a gonosz követelmények azonban néha az Istennek nem akarnak lejjebb kúszni (vagy megszűnni).

Professor's Assessment

The following story is mostly a work of fiction. But afterwards, it will be easy to find out which two important details are true...

Somewhere, the arbitrary student of the arbitrary university opens his little gummy eyes one morning, and thuds down in front of his computer. And after logging in, what greets him is a message in the educational administration system. A message, that crookedly infiltrates his private space, and demands immediate answers, declarations, and forming of opinions from him.

Why not?

As I've already mentioned in the previous post,when problems emerge concerning the accomplishment of a subject, most people are characterized by a search for scapegoats, pompousness, or an arbitrary linear combination of the two. I just want to picture the things I've mentioned there with a story determinant for me, so as to stick to the swampy ground of reality, not restricting to theory.

It's not even about a test, just being a tiny bit late for class. Yes, just a tiny bit, about 40 minutes. So, let us imagine that a young man with a moderately convincing face falls into class on a practical course - just to clarify, this wasn't in a computer room or such, but in a regular laboratory, with all the tubes and everything, so the experiments carried out in class are cannot really be started with a delay, as the chemical reactions would hang out of schedule, at least as far as I know.

When the professor mentioned the above facts, and also expressed his interest in the causes of the difficulties of arrival, he received the following reply: "It's been a long night."

Az erdő mélyén

Az erdő mélyén könyörületet nem ismerő vadász lesi áldozatát. Érzi, hogy a préda a közelben jár.

Excuses & Point Hunters

...if I got to mention retake tests...  there's always that student, who hopes until the very end, and even after that. He/she has the time, why rush?

There will be a retake test? Then it's enough to prepare for that, the first test is just an ornament.

Will there be a retake test?

The situation is the following: without lengthily stating my motivation or explaining embarassingly long how I got here, I'll just put it simple, like in those movies with an "in medias res" beginning, where the picture comes to a halt and the main character starts his narration.

If you teach at a university, startling things may happen to you every day. The most of these events can be connected to the students. When a student turns to his/her professor, usually the requirements of the given course - and within that, the possible decreases of the requirements - are the topic. This is where the title comes from. (The original title of the blog, "Lesz pótZH?", was translated into the title of this post.) To put things graphically:

I gather conclusions such as this, and experiences connected to them day by day - even though I wish to refrain from making generalizations, and writing off all of the students.

So, when you teach at a university, startling things may happen to you every day. And I have come to think that I cannot contain it all in my head anymore. So, to be continued, with conclusions, cutting comments, sniffing around system-level faults, and from time to time, with thought-provoking and / or entertaining actual events that happened.

Announcement

I'm just letting you know, that from this day on, the blog ceremoniously begins its journey to bilingualism, and thus begins my ambitious experiment to break down the language barrier. With this, I am trying to avoid such awkward situations:

The options for switching between languages are on the top of the right side menu. The translations of the previous posts will be continually uploaded.

Közlemény

Csak szólok, hogy a mai naptól fogva a blog ünnepélyesen megkezdi kétnyelvűvé válását, és ezzel kezdetét veszi nagyívű kísérletem a nyelvi korlátok áthágására. Ezzel próbálom elkerülni az ehhez hasonló kínos eseteket:

A jobb oldali menü tetején kaptak helyet a nyelvváltásért felelős opciók, a korábbi posztok fordítása pedig folyamatosan fog zajlani.

Vizsgázzon felelősséggel!

Az oly sokat hivatkozott szénszünet véget ért, így mindenkit megkérnék rá, akit érint, hogy a napokban ünnepélyesen megnyílt vizsgaidőszak ideje alatt felelősen bánjon a saját testi és szellemi kapacitásaival.

Félreértés ne essék, nem fogok az energiaitalok vagy az idegnyugtató hatást remélve fokozott dohányzás káros hatásairól papolni, itt nem erről van szó. Hanem arról, ami állandó témánk - arról, hogy a kedves hallgatóság egy szignifikáns része semmilyen szinten nincs tisztában a saját képességeivel, annak érdekében pedig, hogy nehogy bántó információkhoz jusson saját képességeiről, hatékony felelősségelhárító módszerekhez folyamodik, a fentebbi kettőből kifolyólag pedig döbbenetesen lassan tanul a hibáiból - ha tanul belőlük egyáltalán.

Ezért is fordulhatott elő, hogy testközelből hallgathattam meg a következő fantasztikus történetet. Kedves hallgató számolta, számolta a vizsgáit, sok van belőlük. Na akkor, nem sok van már hátra a vizsgaidőszakból, haladjunk kérem, felveszek hármat szerdára.

2014 - egy újabb év, ami szénszünettel kezdődik

Véget ért a szorgalmi időszak. Már egy ideje. Bocsáttassék meg nekem, hogy eddig váratott magára a számvetés, de beletelt némi időbe, amíg felfogtam, ami az utolsó napokban történt.

Egy hatalmas vallomással tartozom magamnak és mindenkinek.

Mái napig nem értem, ki és milyen megfontolásból hívta életre az egyetemi szénszünet intézményét, és mérhetetlenül ostoba elgondolásnak tartom, hogy a modern, számítógéppel vezérelt fűtési rendszerű épületekben is 24-25 fokot tartanak (ami nekem, mint hidegkedvelő, nem éppen napfényes-pálmafás típusnak - aki egy kanál vízben meg tudná fojtani az összes időjósleányzót a tévében, aki azt meri mondani a 30 fok feletti hőmérsékletre, hogy "szép idő", mert nem, az nekem nem szép, hanem kínkeserves kénköves pokol - egésznapos diszkomfort érzést eredményez), hogy aztán az egészet leállítsák 2 hétre, aztán meg szépen felfűtsék megint arra a jó kis 24 fokra.